Féléves lett a Display First

2020-07-16

 display_first_1200x630.jpg

Idén februárban startolt el a Display First, az automatikus, online kampány rendelés rendszerünk. Ezen a projekten már másfél éve dolgozunk azért, hogy létrehozzunk egy könnyű, gyors és egyszerű felületet, amin akár már pár kattintással lehetséges kampányt rendelni. 

Az első félév tapasztalatai

 

A Display First indulásakor a nagyobb ügynökségek kaptak először meghívót, hogy élhessenek ezzel a lehetőséggel. Az ő visszajelzéseik alapján tudtunk úgy finomítani a felületen, hogy a következő lépésként bármely partnerünk számára elérhetővé tudtuk tenni a rendszer használatát. Azok számára is könnyítést jelent ez a lehetőség, akik soha nem hirdettek még nálunk ezelőtt, hisz előzetes egyeztetés nélkül is lehet meghívót igényelni a felülethez, és utána már csak pár kattintás a rendelés.

Az elmúlt fél évben azon dolgoztunk, hogy tovább tökéletesítsük a felületet, így folyamatosan fejlesztéseket hajtottunk végre a visszajelzések és tapasztalatok alapján, hogy az ügyféligényeket minél jobban, minél hasznosabb funkciókkal tudjuk kiszolgálni. A rendszer kiegészült például az Ajánlat center menüponttal, ahol könnyen megtalálhatók az aktuális központi ajánlatainkat is. 

A Display First nagy előnye, hogy mobilon is elérhető, így bárhol, bármikor, akár a Balaton közepéről is lehet kampányt rendelni. 

Készülünk a második félévre is

 

A Display First felülete tökéletesen alkalmas arra is, hogy már most előre lehessen készülni az őszi, de legfőképpen a téli időszakra, akár a Black Friday kampányok tervezésénél, vagy a karácsonyi hirdetések rendelésénél.  Folyamatos akcióinkkal pedig még olcsóbban lehet hirdetéseket tervezni, így ezeket az év végi kampányokat is gazdaságosabb a Display First felületén megrendelni.

Hirdetnék