Telt házzal zárta hatodik évadát a Femina Klub

2022-05-06

Nagy sikerrel zárult a Femina Klub idei eseménysorozata, az áprilisi klubesten a közönség ismét megtöltötte a József Attila Színház nagytermét. A hatodik évad utolsó előadásán Szily Nóra és szakértő vendége az érzelmi evés hátterét járták körül.

Telt ház előtt beszélgetett az érzelmi evés mozgatórugóiról, hiányokról és a lehetséges megoldásokról  Szily Nóra, a Femina Klub állandó háziasszonya dr. Lukács Liza szakpszichológussal, a Lenyelt vágyak, Az éhes lélek gyógyítása és a Hogyan szeretsz? című könyvek szerzőjével. Az előadáson az étkezési zavarok mögött meghúzódó okok mellett szó volt azokról a helyzetekről is, amikor például hiába határozzuk el, hogy kiiktatjuk az egészségtelen ételeket és helytelen táplálkozási szokásainkat a mindennapokból, mégsem sikerül tartósan életmódot váltani.

alfoldi2.jpgA Femina Klub népszerűsége és sikere annak köszönhető, hogy sokakat érintő, érzékeny vagy akár tabu témákat dolgoz fel az adott terület elismert szakértőjének segítségével. Visszatekintve a hatodik évad tavaly októberi indulására, már az első estet nagy várakozás előzte meg, egy szék sem maradt üresen Alföldi Róbert sikerről és a belső korlátokról szóló előadásán.

Szily Nóra, a Femina Klub állandó háziasszonya és Görög Ibolya protokoll szaktanácsadóAhogy megszokhattuk, a Femina Klub idei szezonja is változatos témákat dolgozott fel. Az eseménysorozat vendége volt Görög Ibolya protokoll szaktanácsadó is, aki a legfontosabb illemszabályokba, a mindennapi és a hivatalos protokoll alapjaiba vezette be a nézőket. Szily Nóra önálló estjén arra kereste a választ, hogyan érhetjük el célunkat, valamint lehetünk sikeresek és elégedettek 2022-ben. Az évadban helyet kapott az elengedés, a veszteség és a gyász feldolgozása is, melyben Singer Magdolna mentálhigiénés szakember nyújtott segítséget.

Nem kell sokat várni a folytatásra sem! Kivételes, hiteles szakemberek, exkluzív beszélgetések, fontos női témák – ezekkel érkezik majd a Femina Klub új évada szeptemberben.

Hirdetnék